Ahogy az lhsn.hu-tól Balogh Ákos mondta, miután látta a szilveszteri videómat (az előző posztban is az van), elértem a "Combat ready" szintet. Ez a harci repülésben a "bevetésre kész" minősítés, amit a nem irányított éjszakai rakétás lövészettel értem el.
Két újdonság is volt benne: egyrészt az éjszakai repülés, másrészt a római fáklyákkal elkövetett tűzijáték. Az utóbbit csak érintőlegesen említeném meg, hiszen évente egy alkalommal lehet ezt többé-kevésbé szabályosan művelni, mert ugye a kevésbé szabályosságot a nem teljesen előírásosan használt tűzijáték képviseli, de legalább az engedélyezett időszakban. Na azért óvnék mindenkit attól, hogy csak úgy nekiálljon egy ilyen műveletnek, mivel könnyen balesethez vezethet.
Nem saját ötlet volt ez, előttem többen is csináltak már ilyet, bár kétségtelenül nem vagyunk sokan. De a látszat ellenére gondos előkészítés előzött meg mindent. Gyakorlórepülések, biztos-ami-biztos alapon tűzoltóvíz és készülék elérhető közelségben, és ami végképp fontos: szilveszter ellenére szín józanul. A biztos nappali repülési tudás ellenére meglehetősen be voltam sz@rva, hogy semmi gond ne legyen. Bíztam a kezemben, a gépben, a technikában és ki tudja még a tűzijátékban is, de úgy együtt ritka félelmetes érzés - valamikor az első startok idején éreztem ilyet. A legalaposabb előkészület ellenére a nagy római gyertyák közül az első elég gyorsan beindult - a kerítést lőttem vele - a kicsik közül az egyik meg átment sorozatvetőbe, olyan hatást keltve, mintha kitáraztam volna egy komplett UB-blokkot.
Azonban az éjszakai repülés megmaradt a dologból, amit egész évben lehet űzni, úgyhogy megérdemli, hogy beszéljünk róla. Mi is kell ehhez? Hát először is szándék, na meg nagyon stabil nappali repülési tudás, olyan, ahol nincs már iránytévesztés és akkor is uralod a gépet, ha nem vagy teljesen biztos a látványban, amit látsz. Erre később még nagy szükség lesz. Egyszóval nem érdemes nekiállni a 100. startban, mert az egészen biztosan kevés lesz hozzá.
Aztán szükségünk van egy megbízható alaphelikopterre, ami nem mellesleg átalakítható éjszakai repüléshez. Ez ugyanis manapság nem olyan egyszerű dolog, mert lassan nincs olyan gép, amihez bármit lehetne kapni, ami alkalmassá tenné a feladatra: nincs világító rotorlapát, nincs világító vagy foszforeszkáló faroklapát, de még fényszálat sem lehet Magyarországon vásárolni, azt is rendelni kell, de lapátot lassan a nemzetközi boltokban sem találunk.
A sötétben repüléshez olyan gép kell, ami nappali körülmények között abszolút megbízható, mert a sötétségben a fényeken kívül mást nem nagyon fogunk látni, így azt se látjuk, ha baj van. Ennek ellenére előfordulhatnak műszaki problémák, de ehhez kell a rutin, mert csak érezni fogod, hogy ha baj van.
Én az egyik T-Rex 500-asomat alakítottam át, egy 500 ESP FBL-t. A gépre (farokcsőre) másfél méter narancssárga fényszál került, ami a talpakat is megvilágítja, a kabinra pedig kék szálból csináltam meg a kontúrok kiemelését. A kabin egy rommá tört, de javított 500-as kabin, ami szerkezetileg javítható volt, de esztétikailag már nem üti meg a mércét. A lapátok gyári Align 425 Night Blades. A világítást egy két cellás 800 mAh-s akkumulátor hajtja, ami a gép aljára lett rögzítve.
Az első felszállást a kertben csináltam, ami leginkább arról szólt, hogy megérezzem, milyen úgy repülni, amikor ténylegesen nem látom a gépet, csak a fényeit. Lassú emelkedés, függeszkedés, leszállás. Aztán jött a következő nap, kellemetlen zavaró terepakadályokkal, félsötét fényviszonyok mellett. Ez talán a legrosszabb időszak: a fények még nem elég erősek, de ahhoz már sötét van, hogy a gépet fizikailag is lásd. Néha csak azt tudtam, hogyan kellene állni a gépnek, de a látvány nem erősítette meg a hitet. Kénytelen voltam arra hagyatkozni, amit gondoltam.
Az éjszakai repüléseknek ez a legnagyobb veszélye: nem látod sem a tereptárgyakat, tehát biztosnak kell lenned abban, hogy nincs ott semmi, de sokszor még azt sem látod, hogyan áll a helikopter. A repülés ilyenkor sokkal bizonytalanabb, mert tudod, hogy mit csináltál, tudod, hogyan kellene elhelyezkedjen a gép előtted, de a szemed mégse azt látja - térlátás szinte nincs. Meg kell tanulni, hogy ne hidd el feltétlenül, amit látsz, és bízz magadban, és a gépben. A folyamatnak az elején vagyok, most tanulom én is ezeket a dolgokat, de igyekszem minél többet gyakorolni - persze ehhez az is kellene, hogy ne legyek éppen szobafogságra kényszerítve.
Az alap repülés egészen jól megy - talpon, háton egyaránt - de a figurákban nagyon hiányzik a térlátás. Ilyenkor jön rá az ember, hogy flippekben, tic-toc-ban mennyit számít a látvány, mennyire jó látni a történéseket. Aztán lehet, hogy nmi gyakorlással ez is kivédhető, de most még nem megy igazán. De az egésznek a legdurvább része a leszállás: az elején elemlámpát használtunk hozzá, de amikor az ember egyedül repül, nincs lehetőség harmadik kézzel tartani az elemlámpát, sötétben kell letenni a gépet.
Mindenesetre nagyszerű élmény, csodálatos látvány a sötétben repülő kivilágított helikopter. Jó lenne minél többet repülni, amíg korán sötétedik, kár hogy most szobafogságra vagyok ítélve, amíg ki nem mászom ebből a nyavajából.
