És a hétvégén csendben lezajlott. Mintha mi se történt volna, szinte senki semmit nem írt és mondott az egészről. Mintha nem is számítana, hogy Magyarországról két pilóta is versenyzőként vett részt az eseményen. Azon a világbajnokságon, ahova nem lehet csak úgy beugrani, vagy bevásárolni magunkat. Oda tudni, bizonyítani kell.
A 3D Masters bizonyos szempontból keményebb, mint a Forma-1. Itt ugyanis nincs fizetős beugró hely, itt csak a teljesítmény számít. A világ legjobb rc helikopter pilótái mérik össze tudásukat, gyári csapatok mutatják be az újdonságokat. A 3D Masters fogalom az rc heli pilóták körében.
Mert ez az a verseny ahol utolsónak lenni is dicsőség, mert azért is nagyon keményen meg kell dolgozni. A versenynek szigorú szabályai vannak, és még szigorúbb, ellentmondást nem tűrő bírái.
A korábbi évekhez képest a már beharangozott Heli OB is egy afféle hazai 3D Masters, de olyan ultra-light formában. Ami nálunk 3 pontos feladat, az a 3D Mastersen beugró szintű 1-1,5 pont. Nálunk az első 25 pilóta versenyezhet, aki jelentkezik. Tudásra való tekintet nélkül odaállhat és ha arra is képtelen, hogy felemelje a gépet és megtartsa, akkor is elindulhat. Persze a legtöbbnek azért ennél több önkritikája van.
A 3D Masters-re csak úgy lehet bejutni, ha van már nemzetközi eredménye a pilótának. Akkor is csak az Expert kategóriában indulhat. A masters kategóriához bizony sokat kell tenni.
A feltételek megugrása az rc helikopter modellezés történetében először sikerült egyszerre két magyar pilótának: Mojzes József a tavalyi expert kategória után idén elindulhatott a masters osztályban is. Bundian, azaz Rozen András újoncként az expert pilóták között tudhatta magát.
Rozen "Bundian" András - T-Rex 700E - időnként Mojzes Józsi is feltűnik :)
A verseny több feladatból áll, amelyek összesített értéke adja ki a végső sorrendeket. A pilótáknak figuratív versenyben, zenére repülésben és szabad stílusú repülésben kell összemérni tudásukat.
Bundian 11. lett a 23 indulóból, míg Józsi a 22. lett a 27 induló közül. Az expert kategóriának az eredményéről nincs különösebben mit elmondani, legfeljebb annyit: Gratulálunk, Bundi!
Az expert kategória eredménye viszont a mezőnyben szereplő neveket nézve szép teljesítmény. A mezőny tudásáról csak annyit, hogy az 1983 óta 18-szoros USA bajnok, háromszoros világbajnok, kétszeres 3D Masters győztes Curtis Youngblood a 17. lett. Ő az a Curtis Youngblood, aki az egyik a mi Michael Schumacher-eink közül, a Maestro. De a 16. helyen végzett Sebastian Gabutti, aki az egyik nagyon tehetséges ifjú titán. De még a mostani sztárok között szereplő Nick Maxwell is a 3. helyen végzett.
Nagy név még a listán Jordan Sadosky, akinek a 24. helyet sikerült elérni. Igaz az első helyeken levők mindegyikének ismert a neve és a tudása.
Az eredmények egyébként a következők:


Persze azért vannak nevek, amik nincsenek a listákon, pedig tudásuk alkalmassá teszi őket: Bert Kammerer, Raquel Bellot, Alan & Danny Szabo, Tareq Alsaadi, Daniel Katzav, és még jónéhányan. Persze van, aki visszavonult, van aki más ok miatt maradt ki.
Egyébként az időjárás idén különösen kemény volt: hideg, eső, szél. És lássuk be, a legtöbb pilóta olyan helyen repül a mindennapokban, ahol szinte ismeretlen az ilyen időjárás: Florida, California, Spanyolország. A helyiek és a környékbeliek előnyben.
Összeségében nem mondhatunk mást, mint azt, hogy: Gratulálunk Mojzes Józsinak, és Rozen András Bundiannak az igazán szép eredményekhez!